new-aesthetic:

Facebook Billboard, Yemen.

new-aesthetic:

Facebook Billboard, Yemen.

29 Jul 2014 / Reblogged from new-aesthetic with

socialdance:

What is Paradise Garage?

üvölteni tudnék az irigységtől

Hát ez tényleg botrányos!

29 Jul 2014 / Reblogged from socialdance with

artnet:

Summer reading: This (quite entertaining) book imagines an art world without Damien Hirst

"In Gibbs’ world, Hirst was hit by a train two years after graduating from Goldsmiths."

artnet:

Summer reading: This (quite entertaining) book imagines an art world without Damien Hirst

"In Gibbs’ world, Hirst was hit by a train two years after graduating from Goldsmiths."

29 Jul 2014 / Reblogged from artnet with

vibeyourears:

DETROIT TECHNO ARTISTS INDUCTED INTO DETROIT HISTORY MUSEUM
Derrick May, Carl Craig, Juan Atkins, Kevin Saunderson, Eddiie Fowlkes and Jeff Mills inducted into a “Legends” exhibit.
Source : Jeff Mills

29 Jul 2014 / Reblogged from deephouseclassics with

Nagyon örülök a Facebook save funkciójának

mert a Pockettel és a Tumblin draftolt reblogokkal együtt már tényleg soha többé nem fogok semmit sem elolvasni!

itscolossal:

This Is What Happens When You Attach a GoPro Camera to a Moving Car Wheel [VIDEO]

- Don Eddy: Untitled (Volkswagen), 1971

28 Jul 2014 / Reblogged from itscolossal with

Ha valaki eddig nem értette, hogy miért hangzik nagyon rosszul már csak pusztán az is, hogy beépítik a Városligetet, talán ezekből a kiszivárgott pályamunkákból megérti.

Lezárult a nemzetközi építészeti tervpályázat első fordulója - magyarmuzeumok.hu

Ziya İmren Proposes a House of Hungarian Music - ArchDaily

Competition Entry Proposes Colorful Duo of Museums for Budapest - ArchDaily

A piszoár ma

Az Élet és Irodalomban 2013 júliusában jelent meg A kamionsofőr, a Szökőkút és a Mona Lisa című írás, szerzői Tőzsér János és Bács Gábor. A cikk amellett érvel, hogy Marcel Duchamp Szökőkútja, illetve általánosan a „Duchamp-típusú alkotások” nem számítanak művészetnek. Szinte napra pontosan egy évvel a cikk megjelenése után a Dada és szürrealizmus c. kiállítás részeként a Szökőkút megérkezett a Magyar Nemzeti Galériába.

Különösebb felhajtás nélkül valami olyasmit nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Szökőkút a művészettörténet elvitathatatlan, kanonizált része, a kortárs művészet egy meghatározó hivatkozási alapja – ennek fényében a Tőzsér–Bács szerzőpáros cikkét jelentéktelennek, sőt, komolytalannak is lehetne nevezni. Az írás mégis különös jelentőséget nyer azáltal, hogy a benne felvetett gondolatok gyakorlatilag egybecsengenek azokkal, amelyeket Párkányi Raab Péter, a Szabadság téri A német megszállás áldozatainak emlékműve szobrásza osztott meg a Heti Válasszal.

Ahogy a Tőzsér–Bács szerzőpáros „alapvető és természetes meggyőződés”-ből a perceptuális, tehát a képzőművészetek esetében a szemmel látható értékek mellett érvel, úgy Párkányi a kortárs művészetet támadja: „olyan irányzatok – például a konceptuális alkotások – képviselői uralják a terepet, akik nem a befektetett munkáról híresek. Ők a művészet halálát hirdetik, s minden felfogás képviselőit csupán technikai fogások alkalmazóiként tüntetik fel, a klasszikus ábrázolásmódok iránt érdeklődő társaikat pedig kinyírják.” Ahogy a Tőzsér–Bács szerzőpáros az általuk nem művészetnek tekintett „Duchamp-típusú alkotások”-ról azt írja, azok „ugyanúgy működnének akkor is, ha nem léteznének”, úgy Párkányi úgy folytatja, hogy „az új irányzat már nem tárgyat gyárt, hanem ideológiát; így jött létre a mű nélküli művész.” Ahogy a Tőzsér–Bács szerzőpáros először megállapítja, hogy „egyes művészetfilozófusok szerint például egy dolog attól műalkotás, hogy valamilyen szakmai zsűri, művészeti intézmény annak nyilvánítja”, majd arra buzdít, hogy forduljunk szembe „az esztéták és a művészettörténészek hadával a Szökőkút és más Duchamp-típusú alkotás megítélése kapcsán”, úgy Párkányi, folytatva a kortárs művészetről megkezdett gondolatát, azt állítja: „ma ennek az irányzatnak a felkent papjai mondják meg, ki számít és ki nem […] e kör tagjai mondják meg, ki kaphat ösztöndíjat és katedrát, a kiállításoknál pedig bevezették az életről-halálról döntő kurátorok rendszerét.”

Az Élet és Irodalomban (!) megjelent írásban és Párkányi interjújában egyaránt egy olyan művészetfelfogás körvonalazódik, amely tagad mindent, ami Duchamp Szökőkútja után, egészen a kortárs művészetig történt, történik. Mindezt akkor, amikor a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló legfrissebb kormányrendelet kimondja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere „a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza Kormány kultúrpolitikáját”; amikor az MMA, miután megszerezte a Műcsarnok tulajdonjogát, a kortárs magyar művészet szempontjából az egyik legfontosabb kiállítóhely gazdasági és művészeti igazgatói pozícióira külön meghívásos pályázatokat ír ki, de csak egy-egy embert hív meg; amikor L. Simon László, az NKA alelnöke lemond tisztéről és az Emberi Erőforrás miniszter Balog Zoltán nem nevez ki új alelnököt, hanem elnökként egyedül folytatja az intézmény irányítását; amikor nem sokkal később az NKA költségvetéséből 800 millió forintot zárolnak, az MMA pedig 160 millió forintot oszthat szét; és így tovább.

97 évvel létrejötte után Duchamp Szökőkútja Magyarországon még mindig fontossá tud válni.

(Ma 127 évvel ezelőtt született Marcel Duchamp.)

"„Gyöngy a mélyben” - A prügyi Móricz Zsigmond Emlékház kompetenciafejlesztéssel nyert pályázati támogatást."

Mi?

Egyébként az egyetemen volt egy olyan játékos gyakorlatunk, hogy Párkányi Raab Péterrel kellett képzeletbeli interjút csinálni, nyilván a kérdéseken volt inkább a hangsúly, hogy hogyan lehetne kvázi sarokba szorítani, leleplezni ezt az embert, de azért a válaszokat is próbáltuk reálisan odaképzelni. Én már akkor is azon az állásponton voltam, hogy teljességgel felesleges Párkányival interjút készíteni, tényleg egy abszolút jelentéktelen alak, akit láthatóan sem általánosan a jobboldali holdudvar, sem konkrétan az MMA nem vállal fel, szóval semmi értelme ezt ami történik művészetként kezelni, megpróbálni megérteni, netalán megmagyarázni, hát még leleplezni; csak felidegesíti magát az ember. Viszont ennek a játékos gyakorlatnak az azért egy emlékezetes pillanata volt, amikor a kérdésemre, hogy hogyan fogant meg az emlékmű elképzelése, teljesen hihetően hangzott el a fiktív válasz, hogy igazából azt még Melocco Miklós firkantotta fel egy szalvétára karácsonykor, az ünnepi vacsora közben. Kár, hogy az online sajtónak elég rövid a memóriája, jó lett volna a mostani interjút azonnal összekapcsolni egyrészt Párkányi februári rádióinterjújával, másrészt a januárban megjelent cikkekkel, amik akkor már többször foglalkoztak ezzel a feltevéssel, illetve általánosan a problémakörrel. Most viszont lehet mindenre újból rácsodálkozni.